Régi keletű tudományos mítosz, hogy a kacsák hápogásának nincs visszhangja. A feltevés nem igaz, illetve csak részben!
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, fontos áttekinteni magát a visszhangot, mint a megfigyelés forrását.
A hang tulajdonképpen nem más, mint egy adott közeg periodikus sűrűségváltozása. Ez a közeg lehet levegő, víz, fémek, kő stb. A különböző közegek eltérő sebességgel vezetik a hangot.
A western filmekből jól ismert jelenet, amikor az indián harcos ráhallgat a sínre, hogy megtudja, közeledik-e a kifosztandó gőzmozdony, nem alaptalan. A fémek ugyanis jobban vezetik a hangot, mint a levegő, így valóban hamarabb értesülhet a hős rézbőrű a céltárgy közeledéséről. A hang eltérő vezetési sebességeivel jellemezhető közegek határai visszaverő közegként is viselkednek, így amikor egy sziklafallal szemben elkiáltjuk magunkat, két hangról is beszélhetünk, egy tovaterjedő, majd a sziklában elenyésző és egy visszaverődő, számunkra visszhangként megjelenő hangról.
A tudós társadalmat is rég foglalkoztatja, hogy vajon miért nem halljuk a kacsahápogás visszhangját. Különösen, hogy ebben az esetben is ugyanolyan fizikai tulajdonságokkal jellemezhető hullámról van szó, mint mondjuk egy klasszikus zenei műnél, maximum nehezebben értelmezhető annak esztétikai jellege, amennyiben egyáltalán beszélhetünk ilyenről ebben az esetben.
A brit University of Salford akusztikai kutatóközpontjának munkatársai vizsgálatuk során ahhoz, hogy kiderítsék, a hápogásnak valóban nincs visszhangja, először azt tesztelték, hogyan hangzik a kacsa echó nélkül. A tesztalanyt először olyan terembe vezették, amely minden hangot elnyelt. (A terem falát üvegszálakkal bélelték, amelyek teljesen elnyelik a hangot.) A visszhangtalan helyiségben kértek egy szimpla hápogást a kacsától, majd az „áriát” egy katedrális akusztikai viszonyait modellező szobában is megismételték, ahol a hang hosszú ideig fennmarad újból és újból visszaverődve a falakról.
A felvételek tanúsága szerint a hápogásnak van visszhangja, ám annak intenzitása nagyon kicsi, a szóvégi „áááp” elnyomja. Így a kacsahápogás visszhangja tulajdonképpen egy elnyújtott hápogás.
Visszhangzik tehát a hápogás, csak nehéz olyan körülményeket teremteni, amikor az emberi fül érzékenységi tartományába beleesne. Hogy sokan kételkednek a kacsahápogás visszhangjának létezésében, az részben azzal is magyarázható, hogy ezek a madarak általában nem szoktak megfelelő visszaverő képességgel rendelkező felületek közelében, vagy jó akusztikájú épületekben hápogni. :)
A hang tulajdonképpen nem más, mint egy adott közeg periodikus sűrűségváltozása. Ez a közeg lehet levegő, víz, fémek, kő stb. A különböző közegek eltérő sebességgel vezetik a hangot.
A western filmekből jól ismert jelenet, amikor az indián harcos ráhallgat a sínre, hogy megtudja, közeledik-e a kifosztandó gőzmozdony, nem alaptalan. A fémek ugyanis jobban vezetik a hangot, mint a levegő, így valóban hamarabb értesülhet a hős rézbőrű a céltárgy közeledéséről. A hang eltérő vezetési sebességeivel jellemezhető közegek határai visszaverő közegként is viselkednek, így amikor egy sziklafallal szemben elkiáltjuk magunkat, két hangról is beszélhetünk, egy tovaterjedő, majd a sziklában elenyésző és egy visszaverődő, számunkra visszhangként megjelenő hangról.
A tudós társadalmat is rég foglalkoztatja, hogy vajon miért nem halljuk a kacsahápogás visszhangját. Különösen, hogy ebben az esetben is ugyanolyan fizikai tulajdonságokkal jellemezhető hullámról van szó, mint mondjuk egy klasszikus zenei műnél, maximum nehezebben értelmezhető annak esztétikai jellege, amennyiben egyáltalán beszélhetünk ilyenről ebben az esetben.
A brit University of Salford akusztikai kutatóközpontjának munkatársai vizsgálatuk során ahhoz, hogy kiderítsék, a hápogásnak valóban nincs visszhangja, először azt tesztelték, hogyan hangzik a kacsa echó nélkül. A tesztalanyt először olyan terembe vezették, amely minden hangot elnyelt. (A terem falát üvegszálakkal bélelték, amelyek teljesen elnyelik a hangot.) A visszhangtalan helyiségben kértek egy szimpla hápogást a kacsától, majd az „áriát” egy katedrális akusztikai viszonyait modellező szobában is megismételték, ahol a hang hosszú ideig fennmarad újból és újból visszaverődve a falakról.
A felvételek tanúsága szerint a hápogásnak van visszhangja, ám annak intenzitása nagyon kicsi, a szóvégi „áááp” elnyomja. Így a kacsahápogás visszhangja tulajdonképpen egy elnyújtott hápogás.
Visszhangzik tehát a hápogás, csak nehéz olyan körülményeket teremteni, amikor az emberi fül érzékenységi tartományába beleesne. Hogy sokan kételkednek a kacsahápogás visszhangjának létezésében, az részben azzal is magyarázható, hogy ezek a madarak általában nem szoktak megfelelő visszaverő képességgel rendelkező felületek közelében, vagy jó akusztikájú épületekben hápogni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése